Ki randizott Alice Ozy-szel?

Gustave Doré (Strasbourg, 1832. január 6. – Párizs, 1883. január 23.) francia festő, szobrász, illusztrátor.

Henri Eugène Philippe Louis d'Orléans, Duke of Aumale (16 January 1822 – 7 May 1897) was a leader of the Orleanists, a political faction in 19th-century France associated with constitutional monarchy. He was born in Paris, the fifth son of King Louis-Philippe I of the French and Maria Amalia of Naples and Sicily and used the title Duke of Aumale.

Aumale became an infantry officer and saw active service in the French conquest of Algeria and in 1847 was appointed as its Governor-General. After the French Revolution of 1848, he went to live in England, where he pursued historical interests. The Franco-Prussian War enabled him to return to France, where he was elected to parliament and the Académie française. In 1872, he returned to the army as a Divisional General, and from 1879 to 1883 was inspector-general of the army.

An important art collector, Aumale left his Château de Chantilly to the Institute of France, to display his collection.

Thomas Couture (French pronunciation: [tɔma kutyʁ]; 21 December 1815 – 30 March 1879) was a French history painter and teacher. He taught many notable contemporary figures of the art world, such as Édouard Manet, Henri Fantin-Latour, John La Farge, Pierre Puvis de Chavannes, John Ward Dunsmore, Karel Javůrek, William Morris Hunt, and Joseph-Noël Sylvestre.

Edmond François Valentin About (14 February 1828 – 16 January 1885) was a French novelist, publicist and journalist.

Théodore Chassériau (French pronunciation: [teɔdɔʁ ʃaseʁjo]; Spanish: Teodoro Chasseriau; September 20, 1819 – October 8, 1856) was a Dominican-born French Romantic painter noted for his portraits, historical and religious paintings, allegorical murals, and Orientalist images inspired by his travels to Algeria. Early in his career he painted in a Neoclassical style close to that of his teacher Jean-Auguste-Dominique Ingres, but in his later works he was strongly influenced by the Romantic style of Eugène Delacroix. He was a prolific draftsman, and made a suite of prints to illustrate Shakespeare's Othello. The portrait he painted at the age of 15 of Prosper Marilhat makes Chassériau the youngest painter exhibited at the Louvre museum.

III. Napóleon (született: Charles Louis Napoléon Bonaparte; Párizs, Első Francia Császárság, 1808. április 20. – Chislehurst, Kent, Nagy-Britannia, 1873. január 9.), előbb Franciaország elnöke 1848 és 1852 között, majd a franciák császára 1852-től. 1870. szeptember 4-én fosztották meg hatalmától, miután Sedannál vereséget szenvedett a poroszoktól és fogságba esett. Ő volt a francia történelem első elnöke, harmadik császára, egyben utolsó monarchája.

Uralkodását megelőzően Louis Napoléon Bonaparte néven volt ismeretes, a korabeli magyar sajtóban Napóleon Lajos néven szerepelt. Párizsban született Louis Bonaparte holland király és Hortense de Beauharnais harmadik fiaként. Nagybátyja, I. Napóleon császár bukását követően sokáig száműzetésben élt, majd miután visszatérhetett hazájába, uralkodóháza és a bonapartisták vezetője lett. Louis Napoléon vált a Második Francia Köztársaság első – és egyetlen – elnökévé, miután megnyerte az 1848-as elnökválasztást. Mivel az alkotmány értelmében nem választhatták újra, így 1851 decemberében erőszakkal magához ragadta a hatalmat, majd „a franciák császárának” kiáltotta ki magát, ezzel megalapítva a Második Francia Császárságot, ami egészen 1870-ig állt fenn a vezetése alatt.

A népszerű császár modernizálta országa mezőgazdaságát és vasúthálózatát, korszerűsítette a bankrendszert, Nagy-Britanniával szabadkereskedelmi megállapodást ütött nyélbe. Szociális reformjai között szerepelt a munkások szervezkedési és sztrájkjogának biztosítása, valamint a nők egyetemre való jogának lehetővé tétele is. Uralkodása alatt épültek ki Haussmann báró vezénylete alatt Párizs ma is ismert széles sugárútjai és parkjai. Külpolitikája hatására országa újból nagyhatalommá lett: a krími háborúban a britekkel szövetkezve legyőzte az Orosz Birodalmat, majd a risorgimento támogatásával a szárd–francia–osztrák háborúban csapást mért Ausztriára, egyúttal országa annektálta Savoyát és Nizzát. A császár kiterjesztette a francia gyarmatbirodalmat, megkétszerezve annak területét, valamint országa haditengerészetét a világ második legnagyobbikájává tette.

1866-tól Napóleonnak Poroszország növekvő hatalmával kellett szembenéznie, ugyanis Otto von Bismarck porosz miniszterelnök és vezetése a német területek egyesítésére törekedett. 1870 júliusában a császár a francia közvélemény nyomására vonakodva ugyan de hadat üzent Poroszországnak. A francia hadsereg hamar vereséget szenvedett, Napóleon pedig Sedanban fogságba került. A porosz hadsereg ezt követően elfoglalta Párizst, a császárt és rendszerét megbuktatta és letaszította trónjáról, kikiáltva ezzel a Harmadik Köztársaságot. A német fogságból szabadulva, száműzetésbe vonult Nagy-Britanniába, ahol 1873-ban halt meg egy műtét következtében.