Ki randizott Giovanna Caracciolo-szel?

I. Ferdinánd (olaszul: Ferdinando I, ismert még olasz névváltozatán mint Ferrante; Valencia, Aragóniai Királyság, 1423. július 22. – Nápoly, Nápolyi Királyság, 1494. január 25.), Nápoly királya 1458 júniusától 1494 januárjában bekövetkezett haláláig. Több mint harmincöt éves uralkodásával a Trastámara-ház leghosszabb ideig regnáló monarchája volt a Nápolyi Királyságban.

V. Alfonz aragóniai király (I. Alfonz néven nápolyi király) egyetlen, ám törvénytelen fia volt. Apja 1440-ben törvényesítette, majd 1443-ban megkapta a trónörökösöknek járó Calabria hercege címet. A király 1458-ban bekövetkezett halálát követően örökölte a nápolyi trónt, koronázására 1459. február 4-én került sor II. Piusz pápa által. Alfonz halálával egyből megkezdődtek a trónviszályok, ugyanis a korábban elűzött Anjou René megpróbálta visszaszerezni a trónt, ám Ferdinánd sikeresen megakadályozta ebbéli terveiben.

Uralkodása alatt Nápoly rendszeres támadásoknak volt kitéve az Oszmán Birodalom, a Francia Királyság, a Velencei Köztársaság és a pápai állam részéről egyaránt, így általánosságban elmondható, hogy Ferdinánd szinte egész regnálását háborús konfliktusok kötötték le. Ennek ellenére diplomáciai úton széles szövetségi rendszert hozott létre, amelyben leányai kiházasításai is szerepet kaptak (így lett második leánya, Beatrix, I. Mátyás magyar király hitvese), emellett a reneszánsz művészetek pártfogója is volt. A félsziget politikájára gyakorolt befolyása okán az „Itália bírája” melléknévvel illették.