Ki randizott Hadrianus római császár-szel?

Hadrianus (teljes nevén Caesar Traianus Hadrianus; születési nevén Publius Aelius Hadrianus; 76. január 24. – 138. július 10.) a Római Birodalom császára 117-től 138-as haláláig.

Hadrianus a dél-hispániai Italica városában született, tekintélyes arisztokrata családban. Tíz éves korában szülei meghaltak és apja unokatestvére, Marcus Ulpius Traianus gondoskodott az ő és nővére felneveléséről. A 98-ban a császári trónra kerülő gyermektelen Traianus félhivatalos örökösének tartotta Hadrianust, feleségül adta hozzá unokahúgának lányát, Vibia Sabinát, azonban formálisan nem fogadta örökbe (csak a halálos ágyán). Hadrianus jelentős, de nem kulcsfontosságú politikai pozíciókat töltött be, volt helyettes consul, légióparancsnok és Pannonia kormányzója. 117-ben Traianus a pártus hadjárata során megbetegedett és meghalt, a hadsereg pedig Hadrianust kiáltotta ki császárrá.

Röviddel trónra lépése után kivégeztetett négy tekintélyes szenátort, akik állítólag összeesküvést szőttek ellene. Bár megpróbálta kiengesztelni a szenátust, az élete végéig gyűlölte. Azzal is sok ellenséget szerzett, hogy feladta Traianus mezopotámiai hódításait, Dacia egy kis részét átengedte a baráti roxolánoknak és a későbbiekben sem indított hódító háborúkat. Hadrianus úgy látta, hogy a birodalom túlterjeszkedett és uralkodása alatt igyekezett megerősíteni külső határait és belső kohézióját, valamint igen sokat építkezett.

Uralkodása jelentős részét Rómától távol, a provinciákba tett utazásokkal töltötte, ahol közvetlenül megismerhette a helyi problémákat. Britanniai látogatása során utasítást adott az északi határt védő Hadrianus-fal megépítésére. Rajongott a hellén kultúráért, számos görög várost újraalapított, templomokat, szentélyeket építtetett. Létrehozta a görög városok szervezetét, a Panhelléniont. Görög szeretője, Antinous halálakor istenné nyilváníttatta őt és megalapította a kultuszát. Rómában helyreállíttatta a Pantheont és megépíttette Venus és Roma monumentális templomát.

A 132-ben kezdődő Bar Kohba-féle felkelést brutálisan leverette, a zsidó lakosság nagy része elpusztult vagy rabszolgasorba került. Júdeát és Jeruzsálemet átnevezte, utóbbit római kolóniává tette, ahonnan kitiltotta a zsidókat.

Utolsó éveiben súlyos betegséggel, ödémákkal küzdött, szenvedései miatt több alkalommal öngyilkosságot kísérelt meg. Mivel gyereke nem volt, 138-ban Antoninus Piust jelölte ki örökösévé, akinek örökbe kellett fogadnia Marcus Aureliust és Lucius Verust. Még ugyanebben az évben meghalt és Antoninus Pius a szenátus vonakodás ellenére istenné nyilváníttatta. Bár kortársai közül sokan gyűlölték és zsarnoknak tartották, az utókor az ún. "öt jó császár" közé sorolta, akinek uralkodása során a Római Birodalom virágzott és elérte hatalma csúcspontját.