Ki randizott II. Lipót magyar király-szel?

II. Lipót (Bécs, Ausztria, Német-római Birodalom, 1747. május 5. – Bécs, Ausztria, Német-római Birodalom, 1792. március 1.), a Szent Római Birodalom császára, Ausztria uralkodó főhercege, Magyarország és Csehország királya 1790 és 1792 között, valamint ezt megelőzően Toszkána nagyhercege közel huszonöt esztendőn keresztül 1765 és 1790 között.

Lipót volt Mária Terézia uralkodónő és I. Ferenc német-római császár harmadik fia. Testvérei között volt a későbbi II. József császár, valamint Mária Karolina nápolyi és Marie Antoinette francia királyné is. Lipót 1761-ben, fivére, Károly József főherceg halálát követően vált a Toszkánai Nagyhercegség örökösévé, egyúttal fivére jegyesének, a spanyol király leányának, Mária Ludovikának kezét is megkapta. Házasságukra 1765-ben került sor, majd a párnak az évek alatt – szüleihez hasonlóan – összesen tizenhat gyermeke született. Az ő utódaiktól származik a Habsburg–Lotaringiai-ház későbbi fő és további három mellékága: a toszkánai, a tescheni és a magyarországi nádori ág.

Firenzei regnálása alatt a felvilágosult abszolutizmus mintaállamává tette Toszkánát. A korban rendhagyó módon ellenezte és elsőként törölte el a halálbüntetést és a kínvallatást egyaránt. Fivére, a császár 1790-ben utód nélkül való elhunytát követően lett a Szent Római Birodalom császára. A Habsburg Birodalomban és Magyarországon hamar hozzálátott a jozefinizmus elemeinek visszavonásához a belső béke megteremtése érdekében. Tartva a francia forradalom eszméinek térnyerésétől, kiterjesztette a Toszkánában sikeresen alkalmazott titkosrendőrséget birodalomszerte. II. Frigyes Vilmos porosz királlyal előbb aláírták a pillnitzi nyilatkozatot (1791. augusztus 21.), majd megkötötték az franciákkal szembeni első koalíciót (1792). A háború kitörését (1792. április 20.) azonban már nem élhette meg, mivel 1792. március 1-én betegség következtében váratlanul elhunyt. Lipót jelmondata latinul: Opes regum corda subditorum, ami magyarul annyit tesz: „A királyok kincsei az alattvalók szívei”.

Livia Raimondi, född Malfatti, död efter 1814 i Florens, var en italiensk ballerina, mätress till Leopold II (tysk-romersk kejsare).

Raimondis far arbetade som tjänare i Albano Laziale. Hon framträdde på scen som ballerina i Pisa, men beskrivs som mer vacker än begåvad inom balett, och möttes av burop. Hon och hennes far sökte då audiens hos Leopold, som vid den tiden var storhertig i Toscana, och bad om hjälp mot publikens burop. Leopold gjorde henne då till sin mätress och tog henne med sig då han återvände till sin huvudstad Florens.

Relationen varade från 1786 till 1790. Hon levde i ett litet palazzo vid piazza San Marco i Florens som Leopold enligt traditionen lät uppföra åt henne. I själva verket uppfördes byggnaden 1775-78, men det kallades Palazzina della Livia efter henne, och har kommit att associeras med henne (nuvarande officersklubb). Leopold besökte henne sent på kvällen, då hans formella plikter var över. Raimondi var inte Leopolds enda älskarinna, men hon tillhörde de mer kända tillsammans med Lady Anna Gore Cowper. Paret fick också ett barn: Luigi von Grunn eller Ludwig von Grünn (1788-1814). Leopolds maka, Maria Ludovika av Spanien, visade inget öppet missnöje: hon brukade säga till sina barn att de måste hälsa artigt på varje barn som hälsade till dem ute på gatan, då det skulle kunna vara deras syskon.

1790 efterträdde Leopold sin bror som kejsare i Österrike och bosatte sig i Wien. Han sände efter Raimundi och hennes son, men då de anlände fann hon att han hade ersatt henne med en skådespelerska från Böhmen. Hon bad om tillstånd att återvända till Toscana, men hann inte få det före Leopolds död 1792. Hans son och efterträdare, Frans, berövade henne då vårdnaden av hennes son och lovade henne en pension på villkor att hon och hennes familj levde utanför Österrikes gränser. Hon återvände därefter till Florens, där hon så småningom gifte sig. Vid sin sons död i lungsot 1814 hävdade hon framgångsrikt arvet efter honom.