Ki randizott Hortense Mancini-szel?

Hortense Mancini, Duchess of Mazarin (6 June 1646 – 2 July 1699), was a niece of Cardinal Mazarin, chief minister of France, and a mistress of Charles II, King of England, Scotland, and Ireland. She was the fourth of the five famous Mancini sisters, who, along with two of their female Martinozzi cousins, were known at the court of King Louis XIV of France as the Mazarinettes.

Nils Banér, född 1654, död den 29 oktober 1684 i London, var en svensk friherre, rector illustris och konvertit, som avled i en uppmärksammad duell.

Nils Banér var tredje barn och äldste son till fältmarskalken och riksrådet Gustaf Persson Banér och dennes första hustru Brita Bielke. Under faderns tid som generalguvernör över Skåne inskrevs sonen 1668 som student vid det nygrundade Lunds universitet. Här hedrades han vårterminen 1670 med att väljas till universitetets förste rector illustris, och omvaldes som sådan även höstterminen samma år. Vid detta omval uttryckte professorerna sin uppskattning av Banérs "under förra halfåret ådagalagde stora nit och berömlige förtjenster om alla academiæ angelägenheter".

Efter tiden i Lund tjänstgjorde Banér en period (från 1677) som extra ordinarie kanslist vid det kungliga kansliet i Stockholm innan han gav sig ut på en långresa i Europa. Under denna resa kom han under inflytande av katolicismen och konverterade till denna i Wien. Efter religionsbytet kunde han inte längre återvända till hemlandet och hamnade i stället så småningom i London.

I den brittiska huvudstaden blev Banér involverad i en kärleksrelation med den något äldre fransk-italienska hertiginnan Hortense Mancini, systerdotter till den franske försteministern kardinal Mazarin och en av kung Karl II:s mätresser. Härigenom gjorde han sig på något sätt till ovän med Mancinis systerson, prins Philippe av Savojen-Soissons (en bror till den sedermera berömde fältherren Eugen av Savojen). Konflikten resulterade i en duell i Hyde Park där Banér sårades så allvarligt i buken att han avled. Han begravdes i St Martin-in-the-Fields. Händelsen rapporterades hem till Sverige av den svenske envoyén i London Johan Leijonbergh. Hortense Mancini skall, enligt hennes förtrogne Charles de Saint-Évremond, ha varit så förtvivlad över sin svenske älskares död att hon övervägde att gå i kloster.

II. Károly (angolul Charles II; 1630. május 29. – 1685. február 6.) Skócia királya 1649-től 1651-ig, valamint Anglia, Skócia és Írország királya az 1660-as Stuart-restaurációtól 1685-ös haláláig.

I. Károly és Bourbon Henrietta Mária legidősebb, a felnőttkort megért fia volt. Apját az angol polgárháború lezárásaként 1649. január 30-án kivégezték; ezt követően a skót parlament Skócia királyává nyilvánította, az Oliver Cromwell vezette angol köztársaság azonban ezt nem fogadta el. Károly az 1651-es worcesteri csatában vereséget szenvedett Cromwelltől és Franciaországba menekült; itt, valamint Hollandiában és Spanyol-Németalföldön töltötte a következő kilenc évet. Cromwell halálát követően Londonban politikai válság lépett fel és 1660-ban a parlament visszahívta Károlyt az angol trónra.

A javarészt királypárti "gavallér parlament" elfogadta a clarendoni törvényeket, hogy a vallási radikálisok ellenében megerősítse az anglikán egyház pozícióit. Károly aláírta a törvényeket, bár maga inkább a vallási toleranciára hajlott. Az angolok gyarmati és kereskedelmi terjeszkedésük miatt összeütközésbe kerültek a hasonló vallású hollandokkal, megvívták a második, majd a franciákkal szövetkezve a harmadik angol-holland háborút. Az utóbbi során Károly a XIV. Lajossal kötött titkos szerződésben kötelezte magát, hogy a katonai és pénzügyi segítségért cserébe a jövőben áttér a katolikus vallásra. Károly próbálta enyhíteni a katolikusokat és radikális protestánsokat sújtó megkülönböztető intézkedéseket, de a parlament ellenállása miatt nem járt sikerrel. 1679-ben hamis összeesküvés-elméletek miatt katolikusellenes hisztéria tört ki és a parlament ki akarta zárni az örökösödésből Károly katolikus öccsét, Jakabot. A válság során vált szét az angol politikát hosszú ideig meghatározó tory és whig párt. Miután 1683-ban a kizáráspárti whigek összeesküvést szőttek Károly és Jakab meggyilkolására, a király nyomást gyakorolt a bíróságokra, hogy végeztessék ki vagy száműzzék a whigek vezetőit. A kizárási válság során Károly négy alkalommal is feloszlatta a parlamentet, majd egészen haláláig parlament nélkül kormányzott.

Barátságos, közvetlen modora miatt Károly igen népszerű volt alattvalói körében. Képzett volt a természettudományok (és az alkímia) terén, saját laboratóriuma volt a palotájában. Ő alapította meg a Royal Societyt. Felesége, Bragança Katalin minden terhessége során elvetélt, de Károlynak számos szeretőjétől tucatnyi törvénytelen gyereke született, akiknek hercegi és grófi címeket adományozott. 1685-ös halála után a trónon öccse, II. Jakab követte.