Ki randizott V. Károly német-római császár-szel?

V. Károly (Gent, Flandria, Németalföld, 1500. február 24. – Yuste, Kasztília, Spanyolország, 1558. szeptember 21.), Burgundia hercege 1506-tól, majd Spanyolország királya 1516-tól, valamint a Szent Római Birodalom császára 1519-től 1555-ös lemondásáig. A 16. század első felének egyik leghatalmasabb és legjelentősebb uralkodója volt, egyben az utolsó német-római császár, akit a pápa koronázott meg. Uralkodása alatt kezdett kiterjedni az Újvilág gyarmatosítása, az egyre nagyobb méreteket öltő császári területekkel együtt pedig úgy tartották, hogy „birodalmában sohasem nyugszik le a Nap”.

Károly Flandriában született Szép Fülöpnek, I. Miksa német-római császár és Burgundi Mária fiának, valamint Kasztíliai Johannának, a „katolikus királyok”: I. Izabella kasztíliai királynő és II. Ferdinánd aragóniai király leányának legidősebb fiaként. Négy nagyszülőjének öröksége folyamatosan került a birtokába: apja 1506-os halálával Németalföld ura és Burgundia hercege lett, amit eredetileg apai nagyanyja birtokolt. 1516-ban, az anyai nagyszülei által alkotott dinasztikus uniót, Kasztíliát és Aragóniát megörökölve lett Spanyolország királya anyja társuralkodójaként, akit mentálisan alkalmatlannak ítéltek az uralkodásra. Az egyesített Spanyolország ekkor számos tengeren túli gyarmatterülettel rendelkezett az Újvilágban, egyúttal az Aragón Korona országai közé tartozott még Nápoly, Szicília és Szardína Királysága is. 1519-ben, nagyapja halálát követően megörökölte az osztrák örökös tartományokat, majd még azon évben a Szent Római Birodalom császárává választották.

Károly célja egy olyan egyetemes keresztény birodalom kiépítése volt, amely sikerrel tudott volna fellépni a terjeszkedő I. Szulejmán szultánnal szemben. Uralkodását leginkább a protestáns reformáció, az Oszmán Birodalom térhódítása és a Franciaországgal vívott itáliai háborúk sorozata határozta meg. Állandó székhely hiányában Károly negyven utat tett meg regnálása alatt, ezzel uralkodásának közel negyedét utazással töltötte. Nem sokkal császárrá választását követően, 1521-ben birodalmi átokkal sújtotta Luther Mártont. Ugyanebben az évben I. Ferenc francia király háborút indított ellene Itáliában, ami egészen a paviai csatáig (1525) tartott, és a francia király ideiglenes elfogásához vezetett. Ezt követően, 1527-ben a franciákkal szemben kiújult Cognaci Liga háborújában került sor Károly seregei által Róma feldúlására és kifosztására. Később megállapodott III. Pál pápával a tridenti zsinat (1545) összehívásáról, majd az ellene korábban szövetségre lépő protestáns német fejedelmekkel szemben kitört a schmalkaldeni háború. Uralkodása alatt Károly a német és olasz bankároktól felvett kölcsönökkel, valamint a gyarmatokról beáramló nemesfémekkel finanszírozta hatalmas létszámú hadseregeit, ám ez a gazdaságra nézve megnövekedő költségeket és árforradalmat jelentett. A korban legnagyobbnak számító zsoldos hadserégben többek között a német landsknechtekre és a spanyol terciókra támaszkodott.

Az augsburgi vallásbéke (1555) elismerését követően 1555. ok­tó­ber 25-én sorra mondott le soknemzetiségű birodalma vezetéséről: az osztrák örökös tartományokat és a császári címet öccsére, I. Ferdinándra, míg a németalföldi és spanyol területeket és annak hatalmas gyarmatbirodalmát fiára, II. Fülöpre hagyta. Ezzel uralkodóháza, a Habsburg-ház szoros szövetségben két ágra vált, és egészen a spanyol vonal 1700-as kihalásáig határozta meg az európai történelmet. Lemondását követően 1557-ben egy spanyol kolostorba vonult vissza, ahol egy évvel később, 1558. szeptember 21-én, ötvennyolc éves korában hunyt el.

Johanna Maria van der Gheynst (also called Jeanne Marie van der Gheynst, Johanna Maria van der Gheenst; c. 1505 - 15 December 1541) was briefly the mistress of Emperor Charles V in 1521-1522 and the mother of one of his daughters, Margaret of Parma. Margaret served as Governor of the Spanish Netherlands from 1559 to 1567 and from 1580 to 1583.

Orsolina della Penna (Perugia, 1500 – 1536?) è stata una nobildonna italiana ed amante dell'imperatore Carlo V.