Ki randizott IV. György brit király-szel?

IV. György, teljes nevén George Augustus Frederick of Hanover (Szent Jakab-palota, 1762. augusztus 12. –‎ windsori kastély, 1830. június 26.) Nagy-Britannia és Írország Egyesült Királyságának, valamint a Hannoveri Királyság uralkodója 1820-tól 1830-as haláláig. 1811-től elmebeteg apja, III. György helyett volt régensherceg.

IV. György kicsapongó, extravagáns életmódot folytatott, lelkes támogatója volt az új divatirányzatoknak; "Anglia első úriemberének" is hívták. Róla nevezték el az 1810-es évek új építészeti és stílusirányzatát régenskorszaknak (Regency). Az ő támogatásával épült John Nash tervei alapján a brightoni Királyi Pavilon, valamint a Buckingham-palota és a windsori kastély átépítése. A király anyagi hozzájárulásával jött létre a londoni Nemzeti Galéria és a King’s College London.

Tékozló, élvhajhász természete miatt apjával és feleségével, Braunschweig-Wolfenbütteli Karolinával rossz volt a viszonya, utóbbival csak egy évig élt együtt. Még azt is megtiltotta, hogy felesége (aki már korábban Itáliába költözött) részt vegyen a koronázási ünnepségeken és jogi ügyeskedéssel sikertelenül próbált elválni tőle.

Uralkodása nagy részében Lord Liverpool volt Nagy-Britannia miniszterelnöke. A miniszterek a király viselkedését önzőnek, felelőtlennek, megbízhatatlannak és kegyencei által könnyen befolyásolhatónak tartották. A kormány az uralkodó segítsége nélkül megnyerte a Napóleon elleni háborút, a bécsi kongresszuson a többi nagyhatalommal létrehozta az új európai rendet és igyekezett megoldani a háború utáni gazdasági és politikai problémákat. Az 1820-as évek végén kormánya nyomására György aláírta a katolikusok egyenjogúsításáról hozott törvényt, amit egyébként ellenzett. Egyetlen törvényes gyermeke, Sarolta 1817-ben elhunyt, így a király halála után öccse, IV. Vilmos követte a brit és hannoveri trónon.

Grace Dalrymple Elliott (c. 1754 – 16 May 1823) was a Scottish courtesan, writer and spy resident in Paris during the French Revolution. She was an eyewitness to events detailed in her memoirs, Journal of my life during the French Revolution (Ma Vie sous la Révolution) published posthumously in 1859. She was mistress, first to the future George IV, by whom she is said to have borne an illegitimate daughter, and then to the Duke of Orléans. Elliott trafficked correspondence and helped condemned Royalists and members of the French nobility escape from the First French Republic during the Reign of Terror. She was arrested several times but managed to avoid the guillotine, and was released following the military coup that ended the Terror and resulted in the execution of Robespierre.

In the acclaimed but widely controversial 2001 film adaptation of her memoirs by French New Wave director Éric Rohmer as The Lady and the Duke, Grace Elliot was played by English actress Lucy Russell.

Elizabeth Conyngham (szül. Denison) (1769. július 31. – Canterbury közelében, 1861. október 11.) angol udvarhölgy, nemesasszony.

Szülei: Joseph Denison, rendkívül sikeres bankár és Elizabeth Butler.

1794. július 5-én, 24 évesen hozzáment az akkor 27 esztendős ír nemesúrhoz, Henry Conyngham vikomthoz, akinek házasságuk 38 éve során öt gyermeket szült, három fiút és két leányt. Annak ellenére, hogy szép, érzéki asszony volt, sokan még az arisztokrácia köreiből is elítélték őt vulgáris stílusa, kapzsi, ravasz jelleme miatt, mégis rengeteg csodálója és szeretője akadt, köztük a későbbi I. Miklós orosz cár.

A Conynghamek – nemesi származásuk dacára – nem rendelkeztek jó kapcsolatokkal a felsőbb körökben, így Wellington hercege szerint Elizabeth már 1806 elején elhatározta, hogy meghódítja a leendő IV. György brit királyt. Csakhogy a trónörökös akkor még másik szeretőt tartott, Isabella Ingram-Seymour-Conway márkinét, akivel 1819-ig folytatott viszonyt. A régensherceg, aki édesapja, a mentálisan gyenge III. György brit király nevében kormányzott nyolc éven át, 1820. január 29-én, 57 évesen lépett trónra, IV. György néven.

Mary Robinson (née Darby; 27 November 1757 – 26 December 1800) was an English actress, poet, dramatist, novelist and celebrity figure. She lived in England, in the cities of Bristol and London; she also lived in France and Germany for a time. She enjoyed poetry from the age of seven and started working, first as a teacher and then as an actress, from the age of 14. She wrote many plays, poems and novels. She was a celebrity, gossiped about in newspapers, famous for her acting and writing. During her lifetime she was known as "the English Sappho". She earned her nickname "Perdita" for her role as Perdita (heroine of Shakespeare's The Winter's Tale) in 1779, and was the first public mistress of King George IV while he was still Prince of Wales.

Olga Alexandrovna Zherebtsova (née Zubova; Russian: Ольга Александровна Жеребцова; 1766–1849), also known as Madame Gerebtzoff, was a Russian aristocrat and socialite, known foremost for her political involvement and love life. She was the sister of the celebrated Zubov brothers, Prince Platon and Counts Nikolay and Valerian.

After her brothers' fall from grace following Catherine II's death, they conspired with Count Pahlen to assassinate her successor Paul whom they viewed as the author of their misfortunes. The conspirators met and discussed their plans at Zherebtsova's house. Some maintain that she appropriated the funds the British government passed through her lover Charles Whitworth, 1st Earl Whitworth to the conspirators. "Once diplomatic relations with England were broken, Whitworth was ordered to leave the capital with all his staff".

Zherebtsova followed Lord Whitworth to England where she was shocked to learn about his prospective betrothal to the widow of John Sackville, 3rd Duke of Dorset. It was rumored that Madame Gerebtzoff extorted from her rival some 10,000 pounds before turning her attention to the Prince Regent, whose mistress she is said to have become. She is even said to have given birth to a natural son, named George Nord, after his purported royal father.

In the declining years of her life, Madame Gerebtzoff returned to the Russian capital, where she again became immersed in court intrigues through her powerful son-in-law, Prince Aleksey Orlov. In the 1840s, she was the patron of Alexander Herzen, who would recall her character and opinions with admiration in his memoirs "My Past and Thoughts":

Like a tree in winter, she maintained the linear outline of her boughs after the leaves had fallen off and the scraggy bare branches had been pinched with cold, all the more clearly demonstrating her magnificent stature, her daring bulk, and the trunk, though white with frost, still stalking lordly and sulkily and braving every tempest and gust.